Hálás szívvel tekinthetünk vissza az idei Békési Ifjúsági Konferenciára, melyet április 15-17-én rendeztünk meg a gyülekezettel és az ifjúsággal együtt. Hozzávetőlegesen 500-600 fiatalt, kevésbé fiatalt üdvözölhettünk a résztvevők között. Ahogy előre jeleztük, az idei konferencia az egység témája köré épült fel.

Az előkészületek természetesen nem kevés energiát emésztettek föl a részünkről, hiszen kb. tavaly évvége óta imádságos szívvel folytattunk le sok-sok megbeszélést kisebb-nagyobb körökben, mentünk ide-oda tárgyalni, szerveztük a különböző területeket. Ahogyan magam is megtapasztaltam, a téma eldöntése, dicsőítő csoport meghívása, előadók keresése nagyon kis szelete az egésznek. A háttérben, a színfalak mögött sok-sok kézre, bölcsességre, kitartásra, szeretetre, türelemre, bátorságra van szükség, mindezeket a közös munka és az imádkozás mentén elvégezve 3 és fél hónapon keresztül. Lehetetlen lenne itt és most felsorolni mindenkit, aki valamilyen formában mellénk állt, saját idejéből, javaiból áldozva az előkészületekben, a konferencia alatt, a szállásadásban, stb.

Hiszem azt, hogy nem volt hiábavaló ez az egész, hiszem és látom azt, hogy más vagyok ezután a konferencia után, hogy mások vagyunk, hogy Isten munkálkodott közöttünk, és eszközeiként használt is minket. Ifimunkásként hálás vagyok, hogy minden feladatra lettek alkalmas emberek, másik oldalról nézve pedig, mindenkinek lett feladata, amelyért felelősséget vállalhatott, amelyben hasznosnak érezhette magát, és amelyben hűségesen helyt állhatott. Formáló ifink életében azt gondolom jelentős állomás volt ez a konferencia. Hálásak vagyunk, hogy a gyülekezetből is nagyon sokan magukénak érezték a konferenciát. Megható, és sokszor kellemes csalódás, olykor – hadd fogalmazzak így – előítéletet leromboló volt egy-egy testvér munkája, hozzáállása, bátorító szava. Erre még fogok utalni.

Manapság már nincs az, mint régen, amikor csak néhány konferenciára lehetett eljutni egy fiatalnak. Egyre több ifjúság, gyülekezet szervez egy, vagy több napos konferenciát. Ez számunkra is kihívás, hogy még inkább Istenre figyeljünk, hogy mi az, amit a sok konfi, sok témája, előadása között ránk bíz, amire felhívja a figyelmünket, mi az a téma, amire szükség van. Csak azért, mert Békés, meg tradíciók, stb. okán nem érdemes belevágni szervezésbe… Mindenkinek bőven van, amivel foglalkozzon, amivel eltöltse az idejét… Örökkévalóságba mutató célokra épülő konferenciába viszont határozottan érdemes belefektetni!

Amikor az egység témaköre, az ezzel kapcsolatos kérdések előkerültek beszélgetéseinkben, levelezésekben akkor tudtam, tudtuk, hogy meredek vizekre evezünk. Bár a Békési Konferencia mindig ismert volt a bátor témaválasztásról, mégis Isten békéjében megnyugodva kellett elköteleznünk magunkat az üzenet mellett. Félre kellett tennünk az alkalmatlanság, hiteltelenség aggályait, és belevágni, várva azt, hogy meglássuk Isten munkáját, hogy ő adjon győzelmeket a szervezésben, ő járjon előttünk, és ő munkáljon megtéréseket, megújulásokat, odaszánásokat, életváltozásokat a résztvevők szívében, életében. Ahogy a szolgálattevőket megkerestük, ahogy elkezdtük megosztani különböző helyeken a témát, nagyon pozitív fogadtatásra talált. Ahogyan megkaptuk a konferencia után a visszajelzéseket közvélemények, vagy bármilyen más kommunikáció útján, ugyancsak azt tapasztaltuk, hogy Isten megszólított minket, és a felvezetőben feltett kérdésre egyértelműen válaszolta, hogy az egység lehet valóság, és ez neki akarata, és az egyik legfontosabb eszköz az evangélium közvetítésében.

"De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem, hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” János 17, 20-21

Tehát nem mindegy! Nagyon nem mindegy, hogyan élünk a gyülekezeteinkben! Hogyan viszonyulunk hívők egymáshoz, hogyan éljük meg a közösségünket egymással, hogyan tekintünk egymásra gyülekezetben, családban, házasságban, különböző kapcsolatokban. A hétvégén részletesen hallottunk arról, hogyan rombolja a Sátán, a világ, a saját emberi büszkeségeink közösségeinket, s akadályozzák az egységet. Megérthettük, hogy mennyire egység-ellentétes folyamatok működnek a társadalomban, és hogyan jön be ez a gyülekezetbe, a családjainkba, a kapcsolatainkba… Ezzel szembe állítva láthattuk a hétvégén Isten tervét a gyülekezettel, a családdal kapcsolatban.

Mindenkinek ajánlom visszahallgatásra az előadásokat, szemináriumokat! Tele vannak értékekkel, igemagokkal, amelyeket egyszerűen nem hagyhatunk földre hullani, vagy hogy ne hozza meg azt a gyümölcsöt, amire ki lett küldve. A gyülekezetünk, az ifink, a városunk, az országunk jelen helyzetében pedig még hangsúlyozottabban NEM MINDEGY, mit kezdünk vele.  Sajnos magamon is azt veszem észre, hogy bajnok vagyok abban, hogyan tegyek félre dolgokat, söpörjek be tennivalókat a szőnyeg alá, mert mindig könnyebb ülve maradni, és nem csinálni semmit... Isten dolgozik rajtam, hogy ne így legyen, hogy felelősen, nyitott szívvel, bátorsággal merjek kilépni.

Kedves testvérem! SZÜKSÉGÜNK VAN EGYMÁSRA! Ezt erősítette bennem a szervezés, ahogy segítettük egymást, ahogyan megláthatta mindenki, hogy egyedül egyikünk sem tud konferenciát szervezni, csapatmunka kellett, sok-sok irányba kinyúlóan. Ezt erősítették az előadások is, Isten igéjével a középpontban… Személyenként, és közösségileg kell ezeket a döntéseket meghozni, és ezt még egy új lelkipásztor sem teheti meg helyettem, helyettünk. Döntenem kell, ahogy Dani Zsolt említette Nelson Mandela példáját: kész vagyok-e egy stílusoknál, szokásoknál, hagyományoknál, érzéseknél, indulatoknál sokkal magasabb cél mellett elkötelezni magamat. Amellett, hogy engedem, hogy Isten országa építésében használjon, hogy az egységnek építője legyek, hogy a másik testvér (fiatal, idős egyaránt) számíthasson rám, hogy a majdani, vagy jelenlegi családomnak képes legyek alárendelni magamat teljesen, stb.

"De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem, hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.”