Az ELTE-n tanulok a tanárképzésen, és arról szeretnék írni, milyen kihívásokkal kell, szembenézzek. Azért is szeretném ezt tenni, hogy másokat bátorítsak, de azért is, hogy felhívjam a figyelmet jelenségekre, amelyek a jövőnkben egyre erőteljesebben jelen lehetnek.

Amikor az egyetemre kerültem, akkor sejtettem, hogy a hitem meg lesz próbálva, de nem gondoltam, hogy ilyen dolgokkal. Egyrészt nagyon családias hangvételű csoportokba kerültem, ami előző helyemen nem volt így. Ilyenkor az ember jobban megismer másokat, de őt is jobban megismerik, így mint Jézus követője, DÖNTENEM kellett, hogy meghunyászkodok, vagy bátran és büszkén vállalom, hogy Jézushoz tartozom. Az is nagy kérdés folyamatosan, hogy az egyes szituációkban hogyan teszem ezt. Azt tapasztalom, hogy nekem tényleg csak el kell készítenem magamat, ha lehet, már reggelente, hogy kész vagyok „számot adni a bennem levő reménységről” (1 Péter 3,16) és Isten hozza a szituációkat.

Ami sok lehetőséget ad, az egy gyűrű az ujjamon, hiszen jegyességben vagyok. Több lehetőségem volt ezzel kapcsolatban bizonyságot tenni.

Egy másik kihívás, hogy tanárképzésen nagyon fontos a tanári személyiség fejlesztése. Én úgy tapasztaltam, hogy ha Jézust követem, és formálódok az ő képére, akkor a Szentlélek megtermi azokat a gyümölcsöket, amelyek egyrészt az Úrra mutatnak, másrészt alkalmassá tesznek a tanárságra. Az egyetemen is próbálják a személyiségünket, beleérző képességünket, érzelmi stabilitásunkat, stb. fejleszteni. Valljuk be, erre nagy szükség van, csak a híreket kell hallgatni. Viszont, ebben leginkább tréningeket használnak, amely lehet jó is, és kevésbé jó is. Mivel a bűn fogalma ismeretlen, ez utóbbi sokszor hinduista hátterű okkult eredetű gyakorlatokat (jóga, inga, autogén tréning) jelent. Az a baj ezekkel, hogy ártalmatlannak tűnnek, sokszor láthatóak javulások, gyógyulások. Nekem nem kell meglepődni ezen. Isten határozottan figyelmeztette a népét is, hogy ne essen hasra olyan jósoktól, csodatevőktől Kánaánban, akik más Istenekre mutattak (5 Mózes 13,2-6), hanem ragaszkodjanak hozzá, és bízzanak benne. Hiszem, hogy a stressz, a félelmek ellen Jézus szeretete, és a belé vetett hit a legnagyobb ellenszer, és abban is, hogy Istent segítségül hívhatjuk a betegségek idején, és megtapasztalhatjuk a szabadítását. Ez nekem személyes tapasztalatommá vált épp az egyik ilyen tréningen, amikor félelmekkel, és lebetegedés érzetével mentem, és amikor segítségül hívtam a szívemben az Urat, akkor betöltött a Szentlélekkel, adott bátorságot, megóvott a betegségtől.

Kedves Testvéreim!

Sokszor mondja az Ige: „Ne félj, csak higgy!” Mivel ezek a dolgok a tanárképzésen jönnek elő, gyanítom, hogy a jövőben jelen lesznek. De az is sejthető, hogy ez még csak a kezdet. Nem kell a fejünket a homokba dugni, hanem emeljük fel (Lukács 21,28)! Ne féljünk attól, hogy a hitünk megpróbáltatik, ne szaladjunk el. Isten Igéje arról beszél, hogy a kipróbált hit, ami értékes, ez hoz állhatatosságot. Ne engedd, hogy a reménységedet a kárpit mögül az ördög, a tudományok, a körülmények, a csalódások, a kívánságok kihúzzák, és máshova horgonyozz le: földi javak, tudomány, különféle bölcsességek… (Zsidók 6,19).  Amikor a reménységünkről számot kell adni, kiderül, hogy hova kapaszkodunk…

Az is megfogalmazódott bennem, hogy mennek ezek a dolgok, személyes életünkben ilyen és hasonló kihívások vannak, mindeközben pedig, mi hívők milyen sok időt töltünk bagatell dolgokon (szokások, öltözék, zenei stílus,stb.) való vitatkozásokkal, pletykálással, kritizálással, panaszkodással, zúgolódással. Emeljük fel a fejünket Istenre! Szükségünk van egymásra, bátorítsuk egymást! Bátorítsuk a szolgálattevőket, mert nagyon sok múlik rajtuk, hogy valódi üzeneteket adhassanak át az Úrtól, akkor is, ha az nem éppen simogató! A családokban erősítsük meg a kapcsolatokat, a bizalmat, a kommunikációt, legyünk egymás biztos háttere! Fiatalok és idősek! Tiszteljük, becsüljük egymást! Mindenkinek megvannak a harcai, legyünk példák egymásnak, és építsük egymást azzal, amit az Úrtól kaptunk!

Bátorításul néhány ige még:

„Mindez a tiétek, akiket Isten hatalma védelmez a hitetek által, ameddig Isten megmentő kegyelmét teljesen megtapasztaljátok majd. Ez a teljes megmenekülés már el van készítve, de csak az idők végén válik jól láthatóvá. Ezért nagy öröm tölt el benneteket, annak ellenére, hogy most még egy kis ideig különböző megpróbáltatások szomorúságot okoznak nektek. Miért van ez így? Mert szükséges, hogy ezek a nehézségek próbára tegyék a hiteteket, vajon valódi-e. Az igazi hit ugyanis értékesebb a színtiszta aranynál. Az aranyat tűzzel tisztítják meg, mégsem marad meg örökké. Hitetek viszont, miután kipróbálták, és valódinak bizonyult, dicséretet, elismerést és dicsőséget szerez nektek, amikor Jézus Krisztus megjelenik... Ezért készüljetek fel a szolgálatra! Legyetek józan gondolkodásúak! Amikor Jézus Krisztus megjelenik, Isten kegyelmét hozza magával a számotokra. Ebben a kegyelemben reménykedjetek teljes erővel!” (1 Péter 1, 5-7 és 13 egyszerű fordítás szerint)