A  Békési Baptista Gyülekezet megalakulásának

120. évfordulója jegyében…

Nem régen unokáink közül - a kisebbek hárman - nálunk aludtak. A fél-sötét szobában - az esti mese után - Gyöngyike így szólt: Papa, míg te meséltél, én behunytam a szemem, és magam elé képzeltem amit mondtál, - és olyan jó volt!.

Most, amikor heteken át készülhettem gyülekezetünk születése 120 – éves évfordulóján – való megemlékezésre, bevallom, többször kényszerítve éreztem magam , hogy így tegyek én is – ülve a képernyő előtt - behunytam a szemem, csak mikor kinyitottam, - leginkább könnyes volt.. „Magyarázatul”, akár „korhűen” idézhetném Arany Jánost is: „Nem mese ez gyermek,” – így feddi az apja,”…

A mi Mennyei Atyánk egész biztos, hogy okkal „számolt ezekkel a rugókkal” az Ő Népe életében, ezért adta parancsolatba:

„Halld meg Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!”

(V. Móz. 6,4-9)

„Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket.

Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz. (Zsid. 13,7-8)

Kívánom szívemből, hogy az elkövetkező percekben, miközben engedelmeskedünk az IGE felszólításának és filmként peregnek előttünk régmúltunk eseményei, ne hessegessük el a bennünk, közben - mai helyzetünkkel kapcsolatosan - felvetődő kérdéseinket, hanem inkább kapjunk választ azokra; és gyermeki örömmel, meggyőződéssel tudjuk mi is mondani: Atyám, „olyan jó volt”! – Mert „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”!

 (Hégely Béla)

(Felolvasta: Bohus Fanni)

Az 1890-es évek elején, egy vasárnapi napon különös látvány hozta izgalomba Békés lakosait: a lovas csendőrök a kantárhoz kötve vezettek egy megbilincselt embert az akkori Nagy utcán, (ma Petőfi S. utca). Mindenki az utcára tódult, hogy tanúja legyen a szenzációs eseménynek. Összesúgtak az emberek: kit visznek a csendőrök? Gyilkos, betörő, tolvaj? – kérdezgették egymástól. Azután megtudták: nem lopott, sem nem gyilkolt, hanem valamiféle új hitnek a prófétája.

Az új hit prófétája Sárközi Sándor volt Árpádról. Az eseményről így számolt be Sós István: „A városi hadnagy lóháton kísérve Csabára vitte. Sárközinek a ló mellett kellett menni. Négy napig volt elzárva, és enni nem adtak neki. De mikor kiszabadult, nem sokára csak eljött.”

Igére szomjas, lelkileg kereső, érdeklődő emberekkel találkozott újból és újból házi-istentiszteletek keretében.

Aponyi Imre Templomzugban lévő házában voltak először ezek az alkalmak. Azután Tóth István malomvégi, majd Túri Mihály Kispince utcai és Aponyi András malomasszonykerti lakásában tartották a bibliás összejöveteleket, amelyeken a Szalontai és környéki baptista parasztpróféták hirdették az evangéliumot. Dobozról is jöttek, ahol akkor már élő kis baptista gyülekezet munkálkodott.

Aponyi András már az evangéliumi misszió érdekében vásárolta meg a mai Petőfi u. 107. számú házat, ebben a házban laktak – egészen a „mai időkig” – Bánfi Andrásék, - Gyaraki Laci bácsi nagyszülei..

(Felolvasta: ifj.Gyaraki László)

„Ki él, ki él, csak az dicsőít Téged, mint ma én!

Az atya a fiaknak hirdeti hűségedet!

Az Úr szabadított meg engemet; azért énekeljük énekimet éltünk

minden napjaiban az Úrnak házában!”

1891. jan. 31.-én Ézsaiás próféta könyve 38. részéből ezeket az Igéket olvasta Sárközi testvér itt Békésen, a Polgári-féle háznál, házi-istentiszteleten.

A jelenlevők közül B.Nagy Gábor így beszélt erről: igen megszerettem a baptista beszédét, mert a Bibliát prédikálja, s oly szépen imádkozott, hogy a könnyeik hullottak a hallgatóknak.

Régi feljegyzések között lapozgatva, az idősebbeknek talán több ismerős, a fiatalabbaknak kevesebb – ma már csak hírből ismert – testvérünk nevére bukkanunk.

Kiderül, hogy Sós István és Gyarmati István 1890 nyarán mentek el először Szalontára Rosszerdőről, egyenesen azért, hogy megismerjék az ottani baptistákat. Ez félig rokoni-látogatás is volt, ui.: Sósék Szalontai rokonaik már baptisták voltak. A Szalontai imaházban találkoztak Tóth Mihály igehirdetővel, valamint Kornya Mihállyal, aki azon a vidéken apostolkodott. Az istentisztelet végeztével Sós István véleménye az volt, hogy „egy Úr-napot szebben megünnepelni nem lehet”.

Gyarmati István - egy későbbi tanúkihallgatáson – így vallott erről a látogatásról: különösen az tetszett, hogy a baptisták a „Mennyei Hárfából” oly szépen énekelnek, mint az angyalok; ezenkívül szívesen ellátják az utast, és nem tartom rossznak azt sem, hogy újrakeresztelnek. Vallomása végén kijelentette, hogy már ő kétszer is volt a város végén olyan szegényeknél, akik ruhátlanságuk, vagy betegségük miatt templomba nem mehettek;ott Bibliát olvasott és magyarázott, mert nézete szerint Isten a „közönséges emberek” által is szól és tanít!

A Szalontai testvéreknek gondjuk volt rá, hogy a Békés-rosszerdei érdeklődők látogatását viszonozzák..

Takács Jánoséknál pl. mintegy 7-8 éven keresztül szinte rendszeresen találkozott 5-6 család. Ő 1891. februárjában így emlékezik: estve jött az árpádi ember, úgy naplement-tájban, és szokás szerint - összegyűlve énekeltünk, azután leborulva az árpádi ember imádkozott, amit a közösség térdelve utána mondott. Az árpádi ember magyarázatot adott a térdeplésről Fil.2,10 verse alapján: „hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.”

Megfigyelhetjük, hogy a térdeplés gyakorlása, elfogadása akkor valóban a Megváltóúr előtt való meghajlást, megadást, megtérést bizonyította.

1891-et írtak még. A magvetés kezdete volt, de ez a mag életképes volt! Láthatjuk, hogy tartalmazta mindazokat a tulajdonságokat, ami jellemzője kell hogy legyen, a már fává – terebélyesedett baptista közösségünknek:

- Az Úr napja szép megünneplése

- Úgy énekelni „mint az angyalok”

- A vendégszeretet gyakorlása

- A szegények, elesettek segítése, anyagi áldozatvállalás

- A Biblia tekintélye, az imádság: „mert Isten a közönséges emberek által is szól és tanít”

- A misszió, lélekmentés gyakorlása

 (Felolvasta: Trescsik Szabolcs)

A baptista igehirdetők ajkáról hangzó evangélium a Szentlélek erejével érintett meg sokakat a bibliázó-csoportok tagjai közül. Üldöztetést és megszégyenítést is vállaló bátor hitük szintén segített abban, hogy létre jöttek az első határozott döntések.

1891. május 24.-én éjjel - Doboz mellett a Körösben -. Kornya Mihály merítette be az első hat békési, és egy rosszerdei megtérőt. Név szerint: Aponyi Imre és felesége, Tóth István és felesége, Kelemen István és Lovas Gábor - békésiek, Rosszerdőről pedig Szilágyiné Durkó Zsuzsanna – voltak a bemerítkezők.

Az első tanúkat hamarosan egy újabb tíztagú csoport követte, mintegy négy hónap elteltével, szeptember 20.-án. Ezek között volt Sós István és Takács János, akik később a Békésről kiinduló baptista misszió főmunkatársai lettek.

Ebben az évben még október 31.-én is volt bemerítés; két rosszerdei ifjú, Pankotai Gábor és Oláh János Nagyszalontán merítkezett be. Ők a rosszerdei baptista - misszió jelentős munkatársai lettek.

A „számok prédikációjának” is nevezhetnénk azt a táblázatot, ahol az évszámok mellett a bemerítettek száma van feltüntetve:

1891 – 1899-ig (8 év!) – ez időszak magába foglal –

        12 bemerítést - 136 bemerítettel;

        két új imaház felépítését:

        1894-ben (3 év!) – Rosszerdőn

        1897-ben (6 év!)  - Békésen

Ha az „imhol a víz, mi gátol…?” – kérdésére keressük a választ akkor - és ma, a felelet talán a következő kérdésben van: „KI” kényszerítette annak idején az Etióp - főembert a Bibliaolvasásra, és Filepet, hogy mellé csatlakozzon…?!

Kétségtelen tény, hogy itt Békésen, akkor, egy már lelki és „Biblia-éhséget” érző, már Bibliát tanulmányozó emberek csoportja találkozott, a Biblia örömüzenetét hozó és közvetíteni tudó küldöttekkel!

Nagy segítség nekünk, hogy egyszerűen – idézhetjük az Igét:

„És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon.

Mert szűkölködő sem vala ő közöttük senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladván, elhozák az eladottak árát”

(Apcsel 4,33-34)

Ezeket az időket énekli meg Gyülekezeti Énekeskönyvünk egyik csodálatosan szép 162. éneke.

 (Felolvasta: Durkó Gábor)

A lakások kicsiknek bizonyultak a növekvő taglétszám és az érdeklődők befogadására. Gondoskodni kellett megfelelő összejöveteli helyiségről. Először Rosszerdőn épült fel az imaház. Sós István egész házsorra való házhelyet parcellázott ki az Egyenes út melletti földjéből, így alakult ki Rosszerdőn az ún. „hívősor”. Ennek főhelyére került az imaház telek. A megnyitásra 1894.augusztus 5.-én került sor. Az ünnepi istentiszteleten Tóth Mihály hirdetett igét (Nagyszalontáról) az I. Móz. 28,17 alapján:

„Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja.

Sós István beköltözött Rosszerdőről a városba. Az ő irányításával kezdődött el itt is az egyre növekvő gyülekezet számára az imaház építése. A telket, melyen valamikor egy szárazmalom állt, itt a Teleki u.39. alatt – egy özvegyasszony – Bíró Jánosné, szül. Kocsor Erzsébet ajándékozta a gyülekezet javára.

Az építkezést 1897 tavaszán kezdték. Házilag vetettek vályogot, melyet az építés folyamán eladtak, ill. elcseréltek téglára. Az új imaház így épült fel, mely csak 8-méterrel – azaz két ablak hosszal – volt rövidebb az 1981-ben lebontott imaházunknál. A lelkipásztor-lakást Sós tv. Saját háza képezte a Hajnal u. 15. szám alatt, amit későbbiek folyamán a gyülekezetre hagyományozott. Hasonló módon lett közösségünknek független, saját temetkezési-helye is. Egri Károlyné, Szász Zsuzsa néni, mint 6-7 éves kislány élte meg a történteket, 1970-ben írt emlékiratában utal rá, hogy az építkezésben részt vett a gyülekezet apraja – nagyja, nem csak felnőttek, gyerekek is.

Milyen nagy kincs, milyen nagy hála-ok, milyen nagy felelősségünk, hogy gyülekezettörténetünket, missziótörténetünket – a kezdetektől napjainkig – szinte szent aranyfonálként kísérve, gyermek élmények szegélyezik.!.

„Ó, boldog ház..” – ahol a fészek meleget gyermekzsivaj hitelesíti;

„Ó, boldog gyülekezet” – ahol teljesedhet a Jóeli prófécia:

„Beszéljétek el fiaitoknak,

fiaitok meg az ő fiaiknak,

azok pedig a következő nemzedéknek!” (Jóel 1,3)

1891 - 2011.

Vissza a Főoldalra                                                 Eseménynaptár