Szolgálni jó!
Veres Imre testvér vezetésével, november 17-én egy nagyon lelkes, szolgálatra kész csapat indult útra kora reggel, hogy meglátogassunk két kis gyülekezetet.
Az első hely Berekdaróc volt, ahol egy házi csoport jellegű összejövetelen vettünk részt a roma testvérekkel együtt. Megdöbbentő volt látni és tapasztalni az alázatos, őszinte, gyermeki hitüket, amellyel fogadtak bennünket. Együtt énekeltünk több éneket, bizonyságtevések voltak, igei üzenettel pedig Veres Imre testvér szolgált.
Az alkalom végén átadtuk a békési Baptista.Pont által felajánlott több zsák ruhaneműt, valamint néhány doboz élelmiszeradományt is. Megígértük testvéreinknek, hogy imádkozni fogunk értük, hogy erősödjenek, növekedjenek az Úrban, és hirdessék az evangéliumot azon a településen.
Istennek csodálatos terve van az övéivel!
Egy finom ebéd után, amit egy hangulatos étteremben fogyasztottunk el, indultunk a következő településre: Szamosszegre. Szép számmal összegyűltek a testvérek, még hívogattak is. Örömmel tapasztaltuk, hogy megtelt az imaház. Szolgálatunk ugyanúgy énekből, bizonyságtevésekből és igei üzenetből állt. A testvérek kedvesek voltak és szeretettel fogadtak.
Több órát vett igénybe utazásunk, de mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nagyon hamar eltelt. Vidám volt a hangulat a buszon; beszélgetéssel, nevetéssel, énekléssel töltöttük el az időt.
Isten nagyon gazdagon megáldott bennünket, feltöltődtünk lelkileg. Egy ismert ének szavaival zárom bizonyságtételem:
„Szolgálat boldog útja
Szent küldetésem ez.”
Gyarakiné Bajka Edit
|