Békési Baptista Gyülekezet
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2011-12-07
 
bemerítési bizonyságtételek

                                                Bemerítési beszámoló



 Október 19. Verőfényes őszi vasárnap. Az Úr örömével ünnepelt a Békés-i Baptista Gyülekezet azzal a három

fehér ruhás fiatallal, akik már gyermekkorukban megtapasztalhatták Isten megmentő kegyelmét. Nemcsak a

bűneiket adták át Jézusnak, hanem odaszánásukat a hitvalló bemerítéssel is megpecsételték.

 A fúvósok zenés szolgálata és a gyülekezet lelkes éneke alatt vonultak be a fehér ruhások.

Az Isten igéjét a népes gyülekezet előtt, Gál Lajos (Szeghalom) lelkipásztor hirdette a Róma 8:14 alapján.

A bemerítés szolgálatát Péter István helybeli lelkipásztor végezte.

Megható volt a kézrátétellel mondott imádság, mert mindegyik bemerítettért a saját édesapja imádkozott.

Az új tagok köszöntése a gyülekezet részéről, az ifjúság és a barátnők részéről igen felemelő volt. Az ének-zenekar szolgálata ,a közös éneklés is fokozta az Úrban való örömünket, aki gyermekeink életében nemcsak elkezdte de be is fejezi kegyelme munkáját.

 Áldott legyen az Ő neve!

A délutáni összejövetelen hálaadással és örömmel járultunk az Úr elé. Az igei üzenet is erre bátorított

Gál Lajos lelkipásztor tolmácsolásában az És.35:1-10 alapján. A sokféle szolgálat,bizonyságtevés megerősített

az Úrban való örvendezésre hálás élettel.


                                                                                                                                     Péter István lelkipásztor
.

                         
A három fehérruhás bizonyságtétele:



Fábián Júlia
  (19 éves)

  Hívő szülők gyermekeként nőttem fel .Tahiban volt az első megtérésem,

attól kezdve tudtam, hogy hívő emberként fogom leélni az életemet. A kamaszkor kihozta belőlem az igazi

lázadó tinédzsert. Ebben az időben csalódtam hívő emberekben, és sok fontos embert veszítettem el. Nem

tudtam megbocsátani. Ez felhalmozódott bennem és belülről rombolt. Nem akartam saját problémáimmal

foglalkozni, így mások terheit vettem magamra. Az idei ifjúsági konferencián, a legjobb barátnőm ezt mondta

nekem: ,,Lia ! Félek attól, hogy a többi ember problémája összenyom és a sajátoddal nem fogsz tudni törődni.,,

Ezen nagyon elgondolkoztam és elkezdtek folyni a könnyeim.

 Azon az estén meghoztam életem legnehezebb döntését, feladtam az addigi biztosnak tűnő életem, valami

sokkal jobbért! Az a békesség ami azóta folyamatosan bennem van, Isten szeretetét nap, mint nap megtapasztalni

csodálatos!



Bohus Viola

Szerencsésnek mondhatom magam ,mert Isten egy hívő családba helyezett engem és így

kicsi koromtól fogva hallhattam Jézusról. A bemerítéseken láttam a fehér ruhásokat és tudtam, hogyha elég

idős leszek, akkor majd én is be fogok merítkezni. Idő múltával azért mentem el több keresztény táborba, hogy

megtérjek. Mindezt saját erőfeszítésemmel szerettem volna elérni. Sorozatos kudarc után elmaradoztam a

gyülekezetbe járástól, a viselkedésem teljesen megváltozott. Tiszteletlen beszédemmel , viselkedésemmel sok

szomorúságot okoztam családomnak. Közben az öcsém megtért és az ő bemerítésén vegyes érzelmek jártak át.

Felújult bennem a megváltozás utáni vágy. Belső harcaimról nem beszéltem senkivel. Az egyik ifis alkalmon

 édesapám az utolsó időkről tartott előadást. Mély nyugtalanság fészkelte be magát a szívembe, mert tudtam,

hogy az Úr Jézus visszajövetelére nem vagyok készen. Sok vajúdás után édesapám segítségével meghoztam a

végleges döntést az Úr Jézus mellett. Utólag visszatekintve nagyon sajnálom, amit a családommal műveltem,

 de tudom ,hogy Isten és ők is megbocsátottak és most már az Úr frissen bemerített gyermeke lehetek.

 Áldott legyen az Ő neve.



Péter Lilla Dóra 
(11 éves)

 Hívő szüleim Isten iránti tiszteletre és szeretetre neveltek.

 Egész kicsi koromban már megszólított az Úr. Az igehirdetésekből megértettem ,hogy az Úr Jézus az én

bűneimért is meghalt. Sírtam és gyermeki hittel átadtam magamat az Úrnak. Ez a ,,kis,, megtérés sajnos

nem tartott sokáig. A régi helytelen viselkedésem kezdődött elölről. Tudtam magamról, hogy én még nem

vagyok igazán megtérve. Próbáltam megváltozni, szerettem volna helyes kislányként viselkedni ,de nem sikerült.

 A Viola bizonyságtétele engem is megfogott és este a szüleimnek elmondtam mindazt ami nyugtalanított.

Együtt imádkoztunk és átadtam az életem az Úr Jézusnak. Ő megbocsájtott és új élettel ajándékozott meg.

Ha vétkezek ,azokat megvallom az Úrnak. Azóta sokkal tisztelettudóbb vagyok, szeretem a Bibliát olvasni,

énekelni,bizonyságot tenni és a közösségi alkalmakon részt venni. Békesség és szeretet van a szívembe.

 Nagyon sokat segítettek megtérésemben a szüleim. Bemerítési igém: És.62:3
 

Fotók ITT nézhetők meg

 
Néznivalók
 
Tartalom

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.